Godot ART Fair 2020 - A művészeti vásár / okt 20 - nov 1

Frissítve: 3 nap






A Godot Art Fair az ország legifjabb művészeit felvonultató kortárs képzőművészeti vásár, ahol 2016 óta évente 400 művész közel 5000 alkotásából választjuk ki az adott év legkiemelkedőbb műveit, melyeket a vásár ideje alatt gerilla áron teszünk elérhetővé mindenki számára. A 2020-as művészeti vásárt különleges programokkal színesítettük.


Az Art Fair ideje alatt a Godot Kortárs Művészeti Intézet legújabb galériája, a Godot Labor, valamint a 21 éves múltra visszatekintő Godot Galéria standja is várja a látogatókat.


Mind e mellett igyekeztünk a kedvében járni azoknak is, akik az elsők között szeretnék a legkiválóbb művek közül kiválasztani a nekik leginkább tetszőt. Kis csoportos (max 25 fős) „early bird” tárlatvezetéseinkre, Kreinbacher pezsgővel és az alkotasok inspirálta ételekkel - Chovan Dora food designer tolmácsolásában - fogadjuk a részvevőket.


A tárlatvezetést követően lehetőség van műtárgyvásárlásra, valamint igénybe vehetik ingyenes MINI sofőr szolgálatunkat, akik szívesen szállítják haza Önöket Budapest körzetén belül.

A részvétel előzetes jegyvásárláshoz kötött.


Onlne galéria október 21-től: bygodot.hu


A hétköznapi és a hétvégi jegyek október 21-től érvényesek.

Nyitva tartás: 10-19 óráig minden nap

A nyitva tartási idő csak a kiállítások időtartama alatt érvényes.


Jegyvásárlás: Itt

Diákcsoportoknak 50% kedvezményt biztosítunk. Információ:bygodot@gmail.com

Helyszín: Godot Kortárs Művészeti Intézet– Budapest 1036 Fényes Adolf utca 21.

Facebook esemény link

Covid intézkedések



GODOT Kortárs Művészeti Intézet / GODOT Institute of Contemporary Art

1036 Budapest, Fényes Adolf utca 21.

+36703868668

Budapest  - Art Fair - Contemporary Art Museum - Art Gallery - Market - Kunsthalle - Műcsarnok - ICA 

©2018  / Godot Kortárs Művészeti Intézet Nonprofit Kft. / Godot Nonprofit  LTD